Úgy néz ki, idén a hardcore bandák végtelen bpm számmal adják ki a lemezeiket. A Walls of Jericho után Jamey Jasta serege is odapörkölt rendesen!

The Concrete Confessional

Ahogy elindítottam az első dalt, szinte hanyatt vágott az az iszonyatos tempó amit diktálnak. Ha nem tudnám kiket hallgatok, még azt is gondolhatnám, hogy valami vagány trash metál banda lemeze szól. A folytatásban azért már jobban kijönnek a HC elemek, és a harmadik Seven Enemies címre hallgató dal, igazi döngölős, keményvonalas hardcore nóta. De, csak hogy ne szokjuk meg, rögtön jön is rá egy tempósabb szerzemény. Nagyjából amúgy így váltogatják egymást a trackek. Jól összerakott kis anyag ez.

Amit még mindenképp kiemelnék, az Jasta remekbe szabott vokálja, és a gitárszólók. A frontember már jó ideje a legjobb énekesek között van számon tartva, és ezt bizonyítja most is. Kellően agresszív, de mégis jól érthető. Ami meg hab a tortán, hogy élőben is vissza tudja adni. Volt szerencsém őket koncerten is látni, és az irtózatos nagy nyaklevesen kívül (amit rögtön az első dal 13. másodpercében mértek a tarkómra, elvéve a kedvem a további pogózástól), ez maradt meg bennem. A gitárszólók pedig nagyon üdítően hatnak. Kár hogy nem került minden dalba. Vagy legalább egy kicsit többe.

Összességében azt kell mondjam, hogy nem okozott csalódást. Végig lüktető, és leköti a figyelmemet. Jönnek a jó idők, lehet kocsiban full hangon nyomatni, hadd rémüldözzön az utca embere.. :)