Emlékszem Sopronban

11252631_10152969462744227_2458605832235260603_n.pngFotó: Facebook

Ez a 4 és fél nap is eltelt. Méghozzá hamar. Sokkal hamarabb mint azt gondolni mertem volna. A VOLT fesztivál szervezői idén is kitettek magukért, és egy igazán hangulatos, világsztárokat felvonultató esemény sikerült összehozniuk. Nem mellékesen pedig igazán kiváló közönség jár Sopronba. Manapság szerintem trendi "VOLTosnak" lenni, sőt rátúlzok, igazi életérzés. Na de nézzük, hogy milyen is maga a fesztivál. .

Színpadok

Telekom nagyszínpad/OTP Junior-Petőfi rádió nagyszínpad

Idén a különlegesség az volt, hogy szembe került egymással két nagyszínpad. Kicsit meglepetten és furán néztem kedd délután, de az este vége felé kezdtem megszokni hogy szinte csak fordulok egyet és már jön is a következő koncert. Középen okosan elhelyeztek két sörpultot, így a megerőltető 50-100 méteres séta közben pont van idő egy sörre vagy egy hideg fröccsre, bár ez ugye függ az emberek számától is. De amiért igazán tetszett ez a megoldás az az, hogy idén egyetlen világsztár koncertje sem kerülhetett egy műsorsávba(mint pl. 2013-ban DubFx és Example), és mindenki nagyszínpados.

Jana

A Jana színpadra került a magyar zenekarok nagy része, többek között  Péterfy Bori, Magashegyi Underground, Subscribe, Kowalsky meg a vega és még rengeteg banda. Itt viszont lenne pár észrevételem. Az első hogy bizony én a Hiperkarmát kitettem volna a nagyszínpadra(mondjuk a Kiscsillag rovására), mert így Bérczesi Robiék pont Slash-el kerültek össze, és bár imádom a Hiperkarmát, Slash-t nem fogom ott hagyni. A másik a Belga-Kaukázus cseréje lett volna. Bár nem voltam ott, biztos forrásból tudom hogy Janóék koncertjére nem telt meg a Jana, addig a Belga olyan bulit csapatott a Ponchiter negyed Sopron színpadán, hogy mindenhonnan emberek lógtak, szó szerint.

Sopron színpad

És itt át is léphetünk az általam csak borkertnek hívott Poncihter negyedben épített Sopron színpadra, ahol a korai órákban gyerekműsorok voltak mint pl. a Kaláka, akiknek a meleg azért betett a rendesen, mert bár sok kis lurkó volt ott, mindenki messze a színpadtól az árnyékban élvezte az előadást. De hát ki lehetne megértőbb a gyerekekkel mint Gryllus Dániel. :) Délután/este pedig olyan fellépők színesítették a programot mint Palya Bea, Budapest Bár, Ladánybene 27, a már említett Belga, Szatmári Juli, Sena, vagy épp Boggie. De akadt itt borkóstoló is és persze sok-sok helyi borász, akik finomabbnál finomabb borokkal, fröccsökkel na meg persze jókedvvel várták a fiatalokat. Az egyik kedvenc helyem a fesztiválon. 

Mastercard terasz

A Mastercard terasz épp a középpontban található, és mind közül a legkisebb színpad. Sok ember mellett már nehezen szellőző helyiség, ami ebben a rekkenő hőségben bizony igénybe veszi a szervezetet. Talán épp ezért idén nem lehetett a küzdőtéren cigizni, amit dohányzó létemre nagyon is üdvözöltem. Mert sok ember bizony volt is. Nem értem egyszerűen hogy miért, de a Soerii&Poolek ide került, pedig nekik nagy közönségük van, plusz így a képek alapján a látvány is elmaradt(Leszámítva a félmeztelen csajt). A Facebook oldalukon megosztottak egy videót, amit már bőven a járdáról, a színpadon kívülről vettek fel. Egy újabb rossz döntés a szervezők részéről. De fellépett itt még az Esti Kornél, az Anima Sound System(most láttam először ilyen közelről, hogy Prieger Fanni micsoda cuki csaj :) ), vagy épp a Kelemen Kabátban akik az egyik kellemes meglepetései voltak számomra a fesztiválnak. Délelőttönként székek, asztalok voltak a színpad előtt, és kényelmesen el lehetett fogyasztani a reggelit vagy az ebédet.

Telekom tér

Itt csak dj-k pörgettek megállás nélkül reggelig. Klangkarussell, JumoDaddy, Hot X, Gábor Kraft, Andro, Wankelmut és még sokan mások. Igazi party színtér volt ez a fesztivál szívében, és bizony rengeteg ember bulizott itt hajnalig. Délelőttönként volt itt jóga, beszélgetések, és még maga Áder János is tartott itt előadást. Sokat nem időztem itt, bár délelőtt egész kellemes volt a raklapokból kreált "bútorokra" rakott matracokon ülni, feküdni, már persze ha volt hely. Viszont a fejünk fölé húzott sátor bár árnyékot tartott, szél hiányában megszorult a levegő és a 30 fokos melegre rátett még pár fokkal, csak hogy ülő helyünkben is izzadhassunk...

 

"Sötét oldal"

A cím nem véletlenül idézőjeles! Olyan dolgokról lesz szó, amiket inkább apró kellemetlenségnek neveznék, és semmiképp sem olyan dolognak, ami miatt valaki összepakol és hazamegy a fesztiválról.

Beléptetés/PayPass

A hivatalos infó szerint a kapunyitás 14:00 volt, mégis kisebb meglepetésre már 10 órakor megnyitottak a kapuk. A szakaszos beléptetés jól működött, és elég hamar beértünk, de itt jött a feketeleves. Miután felvertük a sátrakat, Milán barátommal úgy gondoltuk megisszuk az év első fesztiválsörét. De ezt nagyjából 12:30 magasságában nem tehettük meg, mert a fesztivál területre csak 14:00-tól lehetett belépni. Itt a trükk! Ami nagyon bosszantó volt, hogy a 30 fokban szinte senkinél nem volt semmi folyadék, mert alkoholt nem hozhatsz be, vizet vinni a sorban ácsorgáshoz meg tiszta hülyeség. Csak nehezebb lesz tőle a cucc. Szóval fél kettő körül már páran ingerültebbek voltak, és én is szinte vattát köptem. Nem beszélve arról, hogy akinek a lenti kempingben már nem jutott hely, az állhatott sorba újabb egy órát. Ez nem volt egy nyerő húzás. A PayPass rendszer nem minden esetben működött zökkenőmentesen, és akadtak bankkártyák amikkel bizonyos pontokon(dohánybolt) nehezen, vagy egyáltalán nem lehetett fizetni. A saját fesztipay kártyákkal ilyen gond nem volt, szóval ajánlatosabb azt használni.

Zöld fesztivál

Idén nagy promót kapott, hogy kiemelten zöld fesztivál a VOLT, és még Áder János is tartott előadást a környezettudatosságról, erre nincs re-pohár....Azt hittük csak a 0. napon, de nem. Egyszerűen kivettek egy jól működő rendszert, és ez meg is látszott. Az elmúlt 5 évben ilyen szemetes talán még sosem volt a fesztivál. A re-pohár 200 vagy 250 Ft. volt pluszban, és ha visszavitted, visszakaptad az árát. Szóval vigyáztak rá az emberek, ha meg nem akkor összeszedte más. Magyarul, a tudtunkon kívül szedtük a szemetet a fesztiválon. És működött a dolog. És itt azért kitérnék a takarítószemélyzetre, mert azt hiszem így is erőn felül teljesítettek. Mire kezdődött egy koncert addigra a színpad előtt viszonylagos tisztaság volt, délelőtt pedig végképp minden szemetet eltakarítottak. De térjünk vissza oda hogy zöld fesztivál. A koncertek alatt és között annyi papírfecnit és szalagot "lőttek" bele a nagyvilágba, hogy azért kis túlzással a fél Bakonyt ki lehetne vágni. Oké kell a látvány, de talán nem ilyen mennyiségben, vagy valami más látványelem.

Kempingjegy/Zuhanyzó/Wc

Nos idén ide is bevezetésre került a külön kempingjegy azért, hogy a befolyt plusz pénzért "extrább" szolgáltatást kapjunk,és a kempingeket jobban felszereljék. Ehelyett a kettő közül csak az egyikben volt változás. Az árnyékos kempingbe semmi nem került be. Mi mehettünk be ugyan abba a részbe tusolni, illetve az angol wc-t használni ahová már a napijegyesek is mehettek. Adódik ebből hogy nehezebben fenntarthatóbb a tisztaság, hosszabb a wc-nél a sor. A zuhanyzókból péntek reggelre már tűntek el, szakadtak le függönyök, amit senki nem pótolt. Ezáltal aki szemérmesebb annak még kevesebb lehetősége maradt a zuhanyzásra. Főleg a csajokat érintethette kellemetlenül, mert amúgy meg simán be lehetett látni. Szóval kéretik a hölgyekre figyelni, és legalább nekik gondoskodni a takarhatóságról. A napos kempingbe(amit találóan Spártának hívott egy srác) azért kerültek be kajáldák, sörös pultok, és egész szép mennyiségben wc/zuhanyzó. De nekünk legalább voltak fáink.....

Gyors reakció

Nos az előzőekben fellelhető környezettudatos részemet rögtön seggbe is rúgom. Kánikula volt minden nap, és szervezők már szerda reggel reagáltak, és igyekeztek elviselhetőbbé tenni a napokat. Szinte egész nap mentek a locsoló autók, és ha épp nem az embereket, akkor a földet locsolták, hogy ne legyen akkora por. A Telekom nagyszínpad előtti küzdőtér fölé mindkét oldalra kihúztak két-két locsolót, és a koncertek alatt végig kellemes vízpárában állhatott az ember. A hét legnagyobb ötlete volt ez a szervezők részéről. Igaz elfért volna ilyen megoldás a szemközti színpadhoz is, de ne legyünk telhetetlenek. Ez az a pont, a mikor a környezetvédelmet fel kellett hogy váltsa az emberek egészségének védelme. Így is láttam sok embert akiket kézben kellett kihozni egy-egy koncertről, mert rosszul lettek. Találtunk egy helyet ahol jó hideg görög és sárgadinnyét osztogattak, és amíg a készlet tartott annyit vettél amennyi jól esett. 2012-ben is volt ilyen nagyon meleg nap, akkor alkoholmentes sört és dobozos kólát osztottak a fesztiválozóknak. Ez most elmaradt(ha volt mégis akkor jelezze valaki kérem és javítom), de összességében tényleg le a kalappal, mert igyekeztek enyhíteni a forró napokon.

Azért szeretjük a VOLT fesztivált mert:

Mert az itt fesztiválozók mind jó arcok. Milán barátom rögtön a 0. napi pogóban elhagyta a telefonját. Már este sikerült beszélnem a megtalálóval, ám aztán a találkozó elmaradt, reggelre viszont kaptam egy sms-t névvel, telefonszámmal hogy ott a telefon, és szívesen visszajuttatnák. Beszéltünk és leadattuk a telefont a kedvenc borászatunk standjához, Gangl Szabit meg szépen megkértük hogy itassa meg őket, mi meg majd rendezzük a számlát. Ez a hétköznapokban sajnos már elképzelhetetlen... Tegnap pedig felfedeztem egy nagyon megható dolgot. A Wellhello koncertjén egy kerekesszékes kisfiú álmát váltotta valóra egy emberként a majd 20ezres közönség. Előre engedték a kordonhoz, majd fogták és a magasba emelték. Flour és Diaz pedig lement a sráchoz, akinek valószínű ez volt élete legboldogabb napja. Diaz a színpadon sírt, mindenki más meg a közönség soraiban. Ilyen nem történik meg minden fesztiválon. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán is ezt a jelenetet emelte ki, és valóban igazán összefoglalja, jellemzi a fesztivál hangulatát, közönségét. Itt valahogy a külföldiek sem viselkednek paraszt módjára, hanem felveszik ezt a nyugodt, barátságos hangulatot. A személyzet mindig kedves, és akár komoly barátságok is kötődnek. Gangl Szabival például csak itt találkozunk, de már hetekkel a fesztivál előtt elkezdődik az üzenetváltások sora, hogy ugye idén is jössz Sopronba. Vagy említhetném Petrát a Zsíroskenyérpontnál akivel szintén csak a fesztiválon találkozunk, mégis már évek óta jó haverságban vagyunk.
levi.jpgFotó: Facebook

 

I Love VOLT

Összegezve tehát elmondható, hogy idén is nagyon jól sikerült a fesztivál. Sőt kockáztatok, az elmúlt 5 év legjobb fesztiválja volt az idei. Nem véletlen az idei 123.000 ember, és az sem hogy péntekre ki kellett tenni a megtelt táblát. Aki teheti jövőre jöjjön, és bulizza végig ezt a négy és fél napot Magyarország legjobb fesztiválján, mert igazi élményben lesz része. Én már tudom, hogy mit kérek a Jézuskától karácsonyra.

 

 

Címkék: Cikkek Program